Egy gasztrokalandor történetei

A macskák tintahalat vennének

A környékbeli macskák felém irányuló szeretetének és ragaszkodásának kezdete gyanúsan egybeesik azzal a nappal, amikor megkínáltam őket az elrontott fokhagymás tintahallal, amelyet túlfőztem, így a radírgumihoz lett hasonlatos. De még ezzel sem tudnám leradírozni magamról őket.

Gyorsan híre ment a menünek, másnap már egy beesett oldalú cirmos állított be hozzánk, állandó lakhatási kérelemmel. Őt úgy hívjuk: a „Schrödinger macskája”, aki ugyebár – ahogy fizikai tanulmányainkból tudjuk – vagy itt van, tehát még él, vagy megdöglött, tehát nincs itt. További két törzsvendégünk: a kis fekete, avagy „Színesbőrű”, és „Nagyfejű”, amelyik szúrós pillantásával iszonyúan lenéz minket.

Halfélét azóta nem kaptak, de nem bánják. Azt mondják, kivárják, amíg nyitok egy zártkörű sushi-bárt, ahol persze élő halak is lesznek, akváriumban. Az ám a szép látvány a prizmaszemeknek! Csak a wasabit hanyagoljam, kérték, mert már a gondolatától is erősen prüszkölnek. Ha napközben otthon vagyok, bedorombolnak a konyhaablakon. Karácsonykor egy ájult egeret mutattak be nekem.
– Jó napot – köszöntem felé –, a „Fő Macskaetető” vagyok.
– Én is – rebegte az egér, és örökre elszenderült.

A macskák tintahalat vennének - Lakner Zsuzsa rajzaHiába könyörgök nekik, hogy menjenek szépen haza – amikor reggel felhúzom a redőnyt, rendületlenül ott sorakoznak a teraszon. Persze adok nekik ezt-azt, az én szívem sincs kőből. Ki tudja, mi lesz belőlük a következő életükben? És persze, mi lesz belőlem? Behúzott nyakkal osonok el a szomszédok kapui előtt, látom, ahogy elborult arccal hajolnak macskáik tányérja fölé, és nem értik, miért olyan étvágytalanok kis kedvenceik. Az állatorvos pedig azt nem érti, ha nem esznek, mitől ilyen jól fejlettek és virgoncak.

Nem mindenki rajong persze a tintahalért, sőt. Nagyáruház, halas pult. Kalmárok a jégen. Csak két marékkal kérek, esetleg hárommal…
– Hát ezt semmi pénzért meg nem enném! – tájékoztat a fiatalember kiszolgálás közben.
– Én ingyért is megeszem, ha ideadja! – vágok vissza a jégkupacok fölött.
– De hát olyan gusztustalan! Egyébként hentes vagyok, csak idehelyeztek egy napra, a halashoz.
Hallgatok. Azon jár az agyam, hova helyezném tovább, ha én lennék a főnöke.
– Pedig imádok ám horgászni, csak nem eszem meg, amit fogtam! – vigyorog büszkén.
Ekkor már nem áll szándékomban megszólalni.

Recept: Tintahalkarikák sörtésztában