Egy gasztrokalandor történetei

Tisza-tavi Jurassic park

Ha egy gasztrokalandor komolyan veszi magát, akkor alapvetően gyalog, kerékpáron vagy tömegesen közlekedik, mert tudja, hogy ami kipöfög a csövön, az valahol előbb-utóbb lerakódik a káposzta levelére. A lejárt buszbérletét pedig gondosan belehelyezi a konyhai szelektív gyűjtőbe. Ha mégis autóba kényszerül, akkor elkerüli az autópályákat, mert azok tele vannak frusztrált leszorítós feketeautósokkal, ráadásul ellehetetlenítik a horvát birkasütőket és a magyar csárdákat.

Egy magára valamit is adó gasztrokalandor Debrecenből Pestre nem autópályán megy, hanem a 33-as úton. Ahogy Debrecen határában elsuhan a Látóképi csárda mellett, nyel egy pavlovit, mert tökéletes ízű piros pacalok emlékképe tör fel bélbolyhaiból. A Hortobágyot átszelő úton derülve nézi a vonuló darvakat, akik nagyjából másfél hónapot wellnesselnek itt nálunk, mert génjeik azt üzenik, itt érdemes feltölteni a tartalékokat a nagy út előtt. Rikácsoló hangjuk persze a frászt hozza az emberre, de aztán úgyis leszáll a szürkület.

Barátai tanyáján a gasztroblogger kalandor, kezében az ajándék libatetemmel, rendületlenül halad az őt gyanúsan méregető libák sorfala között. Bízik a szárnyasok csekély agytérfogatában, hogy mire felsejlik bennük a gyanú, miszerint „te, az meg ott nem a Márton?”, addigra ő már túl lesz árkon-bokron, vagy legalább bent az autóban. Kicsit persze fáj neki, amikor visszahallja: a szóban forgó szárnyasok azóta azzal ijesztgetik a libasorból kilógó kislibákat, hogy „megállj csak, büdös kölök, jön majd a Saját Leve és elvisz”… Ezen még túl kell tennie magát.

Tisza-tavi Jurassic park - Lakner Zsuzsa rajzaMindezek után már nem ijeszti el hősünket az esti Tisza-tó látványa, pedig gyanús lidércek villódznak a párolgó víz és a leereszkedő köd között, a nádas is baljóslatúan susog. Horgászok viharlámpái himbálóznak a nyekeregő csónakokban, a ragadozók rablásait hatalmas csobbanás jelzi. A feltehetően élő élőhalárus arca nem látszik a szemébe húzott sapkában, teste egészen valószerűtlen a pufajkában. Hosszan rendezgeti késeit, vészjósló mozdulatokat tesz a bárddal, és gyakran sandít a hűtő felé, amelybe simán belefér egy ember – konyhakészen akár kettő is. Abban bízva, hogy már minden polc foglalt, a gasztrokalandor – kezében a halas nejlonzsákkal – sebesen iszkol vissza az autóhoz.

De a nehéz nap még nem ért véget, mert – ahogy a gombafejű dalköltő mondja – egy éjszakája is van neki, azaz otthon fel kell tárni a zsákot, szembe kell nézni az üveges szemű harcsaarcokkal, meg kell simogatni a sügérek jurakori tüskéit, majd megpucolni a nyálkás állatokat, kipukkasztani a léghólyagjukat, kicibálni belőlük ezt-azt.

Olyan jó kis borzongásos nap volt ez, mit tudnak erről az autópályán száguldozók?

Utóirat: A sügért megsütöttem és remuládmártással kínáltam, a harcsából paprikás készült túrós csuszával. Van még egy giga harcsa a mélyhűtőben, félbehajtva, egy szinttel az átlósan betuszkolt fogas és az ígéretes kacsa felett. A liba Márton napján állt bosszút rajtam.

Recept: Sügér remuládmártással